Ford-Microvision együttműködés

A világ második legnagyobb autógyártója nappal is olvasható kivetítők fejlesztésére szövetkezett a fénytechnikai specialista Microvisionnel. A repülésben széles körben használt Head-Up Display, azaz az ablakra kivetített kijelző manapság kezd elterjedni az autógyártásban, egyelőre elsősorban az Egyesült államokban nagyobb autókhoz kínálják ezt a meglehetősen drága extrát. Az eddig használt modellek egyik fő gyengesége, hogy nappali fényben szinte használhatatlanul halványan látszanak a kivetített információk. A Microvision által alkalmazott módszer a gyártó szerint épp ezt a hiányosságot képes áthidalni, így elképzelhető, hogy rövid időn belül szükségtelenné válnak a hagyományos műszerfalak, monitorok, és kijelzők: az autó pillanatnyi állapotát, a navigációs rendszer adatait, vagy a rádió beállításait az ablaküvegre vetítve kísérhetjük majd figyelemmel, akár a legfényesebb nappali világításban is.

Kapcsolódó anyagaink

@ 2001 KFKI ISYS Informatikai Kft.